Azok után, hogy a nulladik tárgyaláson a bíróság megállapította hatáskörének hiányát, a Fővárosi Törvényszék kitűzte az ELTE elleni információszabadság per igazi első tárgyalását!
Július 11., csütörtök 13:00 óra II. emelet 2. tárgyaló.
A tárgyalás kedvező időpontban lesz: az előző napi buli után pont be lehet esni!
HÖK Figyelő és költségvetés a Jurátusban
Zaránd Péterrel, a Jurátus főszerkesztőjével hosszan leveleztünk, hogy az újság miért nem ír a HÖK gazdálkodása miatt indult perről. Nem történik minden nap ilyen, és az ügy mélyen érinti a HÖK-öt. A Jurátusnak be kellene számolnia róla, de néha túl közel volt már a lapzárta, máskor a HÖK lejáratásában nem kívánt részt venni a Jurátus.
De most! Megtört a jég és a szerdai Jurátus végre beszámol a perről. A cikk meglehetősen felületes, de mégis legalább szó van arról az ügyről, ami minden ÁJK-s hallgatót érint.
De most! Megtört a jég és a szerdai Jurátus végre beszámol a perről. A cikk meglehetősen felületes, de mégis legalább szó van arról az ügyről, ami minden ÁJK-s hallgatót érint.
Az ÁJK HÖK elősegíti a HÖK-kifizetések nyilvánosságát
Az ELTE ÁJK HÖK mai küldöttgyűlésén szavaz a kommunikációs alelnök személyéről és téma lesz a HÖK megújítása is. Ennek keretében HÖK elfogadta, hogy a jutalomkeretből részesülők önkéntesen aláírhatnak egy nyilatkozatot, amelyben hozzájárulnak, hogy a kapott összeg nagyságát a HÖK-irodán bárki megismerheti. Aki nem írja alá, annak továbbra is titkosak lesznek az adatai. A HÖK elnök hangsúlyozta a döntés jelentőségét, ilyen Magyarországon még nem volt.
Második rész: HÖK-ös vizsgajelentkezés 16:52-kor – Három magyarázat
Sokan vannak, akik szerint nem
tisztességes, hogy a legutóbbi vizsgajelentkezésnél legalább egy HÖK-ös mindenki másnál korábban
jelentkezhetett az általa kiválasztott, kedvező időpontra. Az érintetten kívül megkérdeztük a Tanulmányi Hivatalt, az illetékes dékánhelyettest és a Neptunt készítő céget is, de a szereplők gyakran egymásnak, vagy önmaguknak is ellentmondó magyarázatokkal szolgáltak.
Lehetetlen határidők - a kari kiutazási támogatás
Sok probléma volt az idei kari kiutazási támogatás pályázattal.
Az ELTE ÁJK HÖK által kiírt, Erasmust, vagy külföldi tanulmányutat, nyári
egyetemen való részvételt támogató pályázatnál már a beadás mikéntje sem volt
egyértelmű (a leadási email címet csak egy Facebook kommentből lehetett
megtudni). A megkövetelt igazolásokat sem volt egyszerű 5 nap alatt megszerezni
a munkáltatótól, vagy az önkormányzattól. Volt, aki a határidő rövidsége miatt
csúszott le a pályázatról.
A pályázatot először február 18-án tették közzé az ÁJK HÖK pályázati
oldalán. A hír ezt követően a népszerű, de így is csak 1200 tagot számláló „ÁJK vizsgaidőszak nyomor” nevű
Facebook csoportban jelent meg (az ÁJK-nak kb. 4000 aktív hallgatója van). Ezt
a Facebook csoportot néhány hallgató indította el két éve (tehát nem hivatalos vagy
HÖK-ös csoport), azóta a jogi kar népszerű információ-megosztó helyévé vált.
Aki tagja a csoportnak, hozzá tud adni másokat, tehát nincs rendszer abban,
hogy ki lesz tag és ki nem. Köremailt a hallgatóknak a HÖK csak másnap írt.
Az ELTE ellenkérelme
Az első tárgyaláson válaszolt a keresetünkre az ELTE, ezt most itt tesszük közzé. Az ELTE ellenkérelme mellett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is átadta a bíróságnak beavatkozás iránti kérelmét.
Az ELTE néhány érve egyértelműen hibás, például a gazdaságilag hasznosítható adatokra vonatkozó törvényi rendelkezéseket alkalmaznák az általunk kért, gazdaságilag nyilvánvalóan értéktelen adatokra. Az Egyetem saját magának ellentmondó törvényhelyre is hivatkozik. Az ELTE szerint a HÖK nem lát el közfeladatatot, de ha mégis ellátna, az adatokat akkor sem kellene kiadni. Nézzük részleteiben, hogy miben nem értünk egyet!
Az ELTE néhány érve egyértelműen hibás, például a gazdaságilag hasznosítható adatokra vonatkozó törvényi rendelkezéseket alkalmaznák az általunk kért, gazdaságilag nyilvánvalóan értéktelen adatokra. Az Egyetem saját magának ellentmondó törvényhelyre is hivatkozik. Az ELTE szerint a HÖK nem lát el közfeladatatot, de ha mégis ellátna, az adatokat akkor sem kellene kiadni. Nézzük részleteiben, hogy miben nem értünk egyet!
Vélemény: Levelezések az EHÖK-kel – vidám részletek
Már szinte nosztalgikusnak hathat
visszatekinteni arra, hogyan kezdődött tavaly áprilisban a levelezésünk az EHÖK
elnökével, Kalina Gergellyel. Viszont ezekben a – HÖK számára kritikus –
napokban érdemes feleleveníteni, hogy az adatigénylésre adott hivatalos
válaszokban milyen jó tulajdonságairól adott tanúbizonyságot a szervezet elnöke. (A teljes levelezés itt érhető el.)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
