Elsőfokon pert nyertünk az ELTE ellen!

Mostantól az Átlátszó Oktatást figyeljétek! A híreket mostantól elsősorban oda töltjük majd fel, ez a blog pedig ritkán fog frissülni. Az Átlátszó Oktatáson egy csomó más érdekességet is megtaláltok HÖK-ökről, egyetemekről, oktatásról.

Az elsőfokú bíróság ítélete szerint az ELTE-nek ki kell adnia, hogy az ELTE ÁJK HÖK-nél, kik és mennyit kaptak a közéleti ösztöndíjból és a hökös jutalomkeretből. A jutalom összesen havi 770 ezer forint, ehhez jön még a közéleti ösztöndíj, azaz a HÖK-ösök fizetése. Az ítélet szerint ezeket az adatokat visszamenőlegesen 2009-ig kell megkapnunk. Az ítélet nem jogerős.


Azért pereltük az ELTE-t, hogy megtudjuk kihez került a havonta 771 782 forint HÖK-ös jutalom az elmúlt években, hiszen közpénzről van szó. Az adatokat az elsőfokú ítélet szerint ki kell adnia az ELTE-nek, de bíróság szerint csak olyan hallgatók adatai nyilvánosak, akik a ÁJK HÖK választott képviselői és tisztségviselői, például az elnök, alelnökök, küldöttgyűlési tagok valamint a Jurátus főszerkesztője, tehát csak az ő adataik lesznek nyilvánosak, a "mezei" hallgatóké nem. A zárszámadásra is kíváncsiak voltunk, de mivel a HÖK nem készít ilyet (noha az Alapszabály szól erről), ezért nem is kaphatjuk meg. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is tette a dolgát, mert a Hivatal képviselője beavatkozóként, a mi oldalunkon vett részt a tárgyaláson.

A kimondottan jó HÖK-ös és kormánypárti kapcsolatokkal rendelkező Jaczkovics ügyvédi iroda képviseli az ELTE-t, havonta másfél millió forintért. Az iroda egyébként az MTVA-t is képviseli az atlatszo.hu pereiben (az atlatszo.hu-hoz egyébként az Átlátszó Oktatásnak a néven kívül semmi köze nincs), nagyjából a közérdekű adatok eltitkolására szakosodott. Az első tárgyaláson, azzal vádoltak minket, hogy rosszindulatúan és visszaélésszerűen kértük ki a HÖK-től az adatokat.

Előzmények


2012 tavaszán adtunk be közérdekű adatigénylést az ELTE jogi kar hallgatói önkormányzatához, hogy árulják el a HÖK-ös vezetők juttatását. Havonta hétszázezer forint jutalmat osztottak szét abban az időben a HÖK-ösök.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság nekünk adott igazat, szerintük a HÖK közfeladatot lát el, a vezetők juttatása nyilvános kellene, hogy legyen. Ezért felszólította az ELTE-t, hogy adja ki az általunk kért adatokat. Az ELTE nem értett egyet velünk, se a NAIH-hal, úgyhogy a TASZ segítségével pert indítottunk ellene. Ebben a perben született most elsőfokú ítélet, a perben volt egy bírócsere is.

A mi keresetünk itt, az ELTE válasza itt, a NAIH beavatkozási kérelme pedig itt olvasható. Az ELTE kérte a beavatkozás elutasítását, amit a bíróság elutasított (két részletben).

(Az ügy minden további részletéről a későbbiekben is be fogunk számolni)

Hétfőn tárgyalás!

Hétfőn lesz a HÖK-ös információszabadság per következő tárgyalása.
Facebook esemény itt.

Új bíró tárgyalja az ügyet, de elképzelhető, hogy ítélethirdetés is lesz hétfőn.

9:00-kor, 1055 Budapest, Markó u. 27. II. em. 43.

Halasztják a per tárgyalását

Halasztották a per targyalasat, valószínűleg a bírócsere miatt. Senki ne jöjjön most csütörtökön! http://atlatszooktatas.blog.hu/2013/09/23/halasztjak_a_hok-os_informacioszabadsag_pert
A további részletekért kövessétek az Átlátszó Oktatást!