A nulladik tárgyalás

Ma reggel sor került az ELTE elleni információszabadság per elsőnek hitt, de végül nulladik tárgyalására. 

Célunk továbbra is az, hogy az ELTE ÁJK Hallgatói Önkormányzatának pénzügyei átláthatóvá váljanak. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság támogató állásfoglalása után, decemberben a Társaság a Szabadságjogokért segítségével indítottunk pert az ELTE ellen.

A tárgyaláson a Pesti Központi Kerületi Bíróság a hatáskörének hiányát állapította meg. Arra hivatkozott, hogy az ELTE országos illetőségű közfeladatot ellátó szerv, így az ügyet a Fővárosi Törvényszéknek kell tárgyalnia. Annak érdekében, hogy minél hamarabb az ügy főkérdésére, a HÖK gazdálkodására térhessünk, a végzés elleni fellebbezés jogáról lemondtunk. Mivel a hatáskör hiányát megállapító végzés ellen az ELTE sem fellebbez, az ügy átkerül a Törvényszékhez, ami hamarosan kiírja az első tárgyalás időpontját. Itt számíthatunk a per érdemi részének megindulására.

Az ügy iránti érdeklődés körülbelül 30 főt vonzott a tárgyalásra, akik közül helyhiány miatt csak kevesen tudtak a körülbelül 15 perces tárgyaláson részt venni. A következő tárgyaláson nagy hangsúlyt fogunk fektetni arra, hogy megfelelő méretű termet szerezzünk.

A TASZ-tól dr. Fazekas Tamás ügyvéd jár el a perben. A NAIH képviseletében Péterfalvi Attila elnök úr személyesen jelent meg és jelezte a Hatóság beavatkozási szándékát, mivel fontosnak tartja a Hallgatói Önkormányzatok gazdálkodásának átláthatóvá tételét. Az ELTE-t a perben a Jaczkovics Ügyvédi Iroda képviseli. A tárgyaláson dr. Uhrin Eszter ügyvédjelölt jelent meg, az ELTE ellenkérelmét pedig dr. Hegedűs Eszter írta alá.

Érdekesség, hogy a bíró mellett gyakornokként Fodor Ádám tevékenykedik, aki éveken keresztül volt HÖK képviselő épp az ELTE ÁJK-n. (Fodor Ádám a tárgyaláson azt közölte velünk, hogy fogalmazó, ezért ezt közöltük itt. Később jelezte, hogy gyakornok.)

Az ELTE ellenkérelmét a tárgyaláson kaptuk kézhez, amint tudjuk, itt a blogon tesszük közzé ezt is.

Köszönjük azoknak, akik eljöttek a tárgyalásra és számítunk rájuk a továbbiakban is. A következő tárgyalás várhatóan érdemi kérdésekről fog szólni.

UPDATE: A Törvényszék kiírta az első tárgyalást, július 11-én, 13:00-kor a Markó u 27., II. emelet 2. tárgyalóban. Csatlakozz a Facebookon is az eseményhez!

4 megjegyzés:

  1. Egyébként nem tudom mi a manóért nem lehetnek nyilvánosak a fizuk, ezt még Szegeden is megcsinálták.

    VálaszTörlés
  2. Neked tenyleg kurva sok idod van

    VálaszTörlés
  3. Hajrá! Nyilvánvaló pofátlanság az, amit benyúlnak ezek a hökösök, mondanám h tisztelet a kivételnek, de azok is tisztában vannak ezzel, nem tenni semmit ellene meg ugyanaz, mintha ő is lopna. Nekem egy akkor elsős hökös srác mondta el, hogy dolgozott valamilyen szervezett bulin, kapott 50ezer forintot, amiből "lecsippenthette a részét" és kb. 40 ment a "közösbe", ami elvileg az elnökség egy bizonyos részéé. Most gyorsan megnéztem a jelenlegi képviselőket, de nincs már benne Lenner Zsombor az illető neve.

    VálaszTörlés
  4. Valaki magyarázza már el nekem, hogy az ELTE-nek miért éri meg a per és ügyvédi költség, amikor nyilvánvalóan bukni fogja a pert és ki kell szolgáltatnia az adatokat? És miért védi az egyetem vezetése a HÖK-öt, amikor gazdálkodásilag különálló szervek? Épp most láttunk példát arra, hogy egy hököt fel lehet függeszteni.

    VálaszTörlés