Elsőfokon pert nyertünk az ELTE ellen!

Mostantól az Átlátszó Oktatást figyeljétek! A híreket mostantól elsősorban oda töltjük majd fel, ez a blog pedig ritkán fog frissülni. Az Átlátszó Oktatáson egy csomó más érdekességet is megtaláltok HÖK-ökről, egyetemekről, oktatásról.

Az elsőfokú bíróság ítélete szerint az ELTE-nek ki kell adnia, hogy az ELTE ÁJK HÖK-nél, kik és mennyit kaptak a közéleti ösztöndíjból és a hökös jutalomkeretből. A jutalom összesen havi 770 ezer forint, ehhez jön még a közéleti ösztöndíj, azaz a HÖK-ösök fizetése. Az ítélet szerint ezeket az adatokat visszamenőlegesen 2009-ig kell megkapnunk. Az ítélet nem jogerős.


Azért pereltük az ELTE-t, hogy megtudjuk kihez került a havonta 771 782 forint HÖK-ös jutalom az elmúlt években, hiszen közpénzről van szó. Az adatokat az elsőfokú ítélet szerint ki kell adnia az ELTE-nek, de bíróság szerint csak olyan hallgatók adatai nyilvánosak, akik a ÁJK HÖK választott képviselői és tisztségviselői, például az elnök, alelnökök, küldöttgyűlési tagok valamint a Jurátus főszerkesztője, tehát csak az ő adataik lesznek nyilvánosak, a "mezei" hallgatóké nem. A zárszámadásra is kíváncsiak voltunk, de mivel a HÖK nem készít ilyet (noha az Alapszabály szól erről), ezért nem is kaphatjuk meg. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is tette a dolgát, mert a Hivatal képviselője beavatkozóként, a mi oldalunkon vett részt a tárgyaláson.

A kimondottan jó HÖK-ös és kormánypárti kapcsolatokkal rendelkező Jaczkovics ügyvédi iroda képviseli az ELTE-t, havonta másfél millió forintért. Az iroda egyébként az MTVA-t is képviseli az atlatszo.hu pereiben (az atlatszo.hu-hoz egyébként az Átlátszó Oktatásnak a néven kívül semmi köze nincs), nagyjából a közérdekű adatok eltitkolására szakosodott. Az első tárgyaláson, azzal vádoltak minket, hogy rosszindulatúan és visszaélésszerűen kértük ki a HÖK-től az adatokat.

Előzmények


2012 tavaszán adtunk be közérdekű adatigénylést az ELTE jogi kar hallgatói önkormányzatához, hogy árulják el a HÖK-ös vezetők juttatását. Havonta hétszázezer forint jutalmat osztottak szét abban az időben a HÖK-ösök.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság nekünk adott igazat, szerintük a HÖK közfeladatot lát el, a vezetők juttatása nyilvános kellene, hogy legyen. Ezért felszólította az ELTE-t, hogy adja ki az általunk kért adatokat. Az ELTE nem értett egyet velünk, se a NAIH-hal, úgyhogy a TASZ segítségével pert indítottunk ellene. Ebben a perben született most elsőfokú ítélet, a perben volt egy bírócsere is.

A mi keresetünk itt, az ELTE válasza itt, a NAIH beavatkozási kérelme pedig itt olvasható. Az ELTE kérte a beavatkozás elutasítását, amit a bíróság elutasított (két részletben).

(Az ügy minden további részletéről a későbbiekben is be fogunk számolni)

Hétfőn tárgyalás!

Hétfőn lesz a HÖK-ös információszabadság per következő tárgyalása.
Facebook esemény itt.

Új bíró tárgyalja az ügyet, de elképzelhető, hogy ítélethirdetés is lesz hétfőn.

9:00-kor, 1055 Budapest, Markó u. 27. II. em. 43.

Halasztják a per tárgyalását

Halasztották a per targyalasat, valószínűleg a bírócsere miatt. Senki ne jöjjön most csütörtökön! http://atlatszooktatas.blog.hu/2013/09/23/halasztjak_a_hok-os_informacioszabadsag_pert
A további részletekért kövessétek az Átlátszó Oktatást!

Bírócsere a HÖK-ös perben - a Jobbik nem neonáci

Ezentúl nem az a bíró tárgyalja majd az ELTE ÁJK HÖK-ös információszabadság pert, aki szerint a Jobbik nem neonáci. Takács Péter Attila, a Fővárosi Törvényszék bírója konzulnak áll.
Takács Péter Attila 2013 márciusában Karsai Lászó történészt 66 ezer forint megfizetésére és bocsánatkérésre kötelezte a Fővárosi Törvényszéken lefolytatott perben, mert 2011. december 14-én, az ATV Start című reggeli műsorában neonácinak minősítette a Jobbikot. A párt jó hírnév megsértése miatt nyújtott be keresetet
Írja róla az Index, a mi jegyzőkönyvünkön is ott a neve. Tehát ezentúl nem ő tárgyalja az ELTE elleni információszabadság pert, aminek a tétje az, hogy megtudhatjuk-e név szerint, hogy mire költ az ELTE ÁJK HÖK, hoszabb távon pedig átláthatóbbá tehetjük a hallgatói önkormányzatok gazdálkodását.
Mivel a perben eddig egy tárgyalás volt, a bírócsere valószínűleg csak egy plusz tárgyalást fog jelenteni. A következő tárgyalást októberre tűzte ki, akkor még Takács Péter Attila.
Első HÖK-ös tárgyalás, jegyzőkönyv
Ha tetszett a poszt, meg akkor is ha nem, szavazz az Átlátszó Oktatásra, az ÁJK HÖK Figyelő társblogjára a Goldenblog internetes blogterrorista ketrecharcban.

Első HÖK-ös tárgyalás, jegyzőkönyv

Itt olvasható az ELTE elleni információszabadság per első igazi tárgyalásának jegyzőkönyve. Ahogy írtuk, múlt hét csütörtökön volt az ELTE ÁJK HÖK-ös adatok kiadása iránti per tárgyalása.


Információszabadság per az ELTE ellen, tárgyalás

Csütörtökön volt az ELTE elleni információszabadság per első igazi tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. Visszaélésszerű adatigénylők vagyunk?
A kimondottan jó HÖK-ös és kormánypárti kapcsolatokkal rendelkező Jaczkovics ügyvédi iroda képviseli az ELTE-t, havonta másfél millió forintért. Az iroda egyébként az MTVA-t is képviselik az atlatszo.hu pereiben (az atlatszo.hu-hoz egyébként az Átlátszó Oktatásnak a néven kívül semmi köze nincs), nagyjából a közérdekű adatok eltitkolására szakosodott. A csütörtöki tárgyaláson sajnos nem tudtam ott lenni, de a beszámolók szerint azzal vádoltak engem, hogy rosszindulatúan és visszaélésszerűen kértem ki a HÖK-től az adatokat.
Ez két okból fura: egyrészt jogi jelentősége nincs, hogy valaki jó szándékból, vagy csak azért kér ki közadatot, hogy a falát tapétázza ki vele. A viszaélésszerű adatigénylés nem került be a törvénybe. Másrészt jó lenne megtudni, hogy kihez került a havonta 771 782 forint HÖK-ös jutalom az elmúlt években, hiszen közpénzről van szó.
A következő tárgyalás jó sokára, október 3-án 12:00-kor lesz, nem tudni, hogy ítélet várható-e. Az előzményekről itt olvashattok.
Tette a dolgát a NAIH
A tárgyaláson a bíró bekérte tőlünk az ELTE ÁJK HÖK Alapszabályát, mert ennek egyik pontjára hivatkoztunk a keresetünkben (az Alapszabály szerint minden évben léteznie kell zárszámadásnak, az egyetem viszont tagadta ezt).
Ott volt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság képviselője is a tárgyaláson, és nagyszerű érveket hoztak fel amellett, hogy az adatokat ki kell adni, hiszen a HÖK közfeladatot lát el. A NAIH egyébként a mi oldalunkon, beavatkozókét vesz részt a perben.
Részletes beszámolót is írok majd, amint megkaptam a tárgyalás jegyzőkönyvét!
(Mostanában inkább az Átlátszó Oktatáson blogolunk, kövessetek minket ott is!)

Ki képviseli az ELTE-t a perben?

Az eheti Magyar Narancsban arról az ügyvédi irodáról közölnek egy cikket, amelyik az ELTE-t is képviseli a HÖK-ös perben. A cikk szerint a Jaczkovics Ügyvédi Iroda szoros kapcsolatot ápol a Hegyvidék (Budapest XII. kerület) önkormányzatával, és a Narancs szerint a megkötött szerződések elég furcsák és indokolatlannak is tűnnek.



A munkák indokoltságát megítélni nem tudjuk, az ELTE mindenesetre havonta másfél millió forintot fizet a Jaczkovics Irodának "jogi szakértői és szaktanácsadói, jogi képviseleti tevékenységért" (harmadik oldal teteje). A Magyar Narancs közérdekű adatigénylésben kérte az ELTE-től ezt a szerződést, amint megkapják, kitesszük mi is.

A HÖK mindenhol ott van

Érdekes viszont, hogy a Jaczkovics irodát is egy volt HÖK-ös alapította. Az eheti Narancsból kiderül, hogy az irodát létrehozó Jaczkovics László a szegedi egyetemen volt HÖK-elnök, majd az országos szervezet alelnökévé vált.

Az ELTE ellenkérelmét Jaczkovicséktól Hegedűs Eszter írta alá, a nulladik tárgyaláson egy ügyvédjelölt, Uhrin Eszter jelent meg.

Ne írd alá, János!

Vasárnap benyújtották, kedden már meg is szavazták azt a törvénymódosítást, ami javában korlátozza a közérdekű adatokhoz való hozzáférést.

Áder még nem írta alá a módosítást, ti viszont írjátok alá az atlatszo.hu petícióját! Kérjük meg Ádert, hogy ne is írja alá, hanem forduljon az Alkotmánybírósághoz.


Ahogy az index.hu írja:
A legnagyobb gondot a TASZ szerint az a rendelkezés jelenti, amely szerint a civil adatigénylő nem kaphat olyan mértékű betekintést az adatokba, mint az állami ellenőrző szervek (például az Állami Számvevőszék, vagy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal). Hidvégi szerint ez a rendelkezés nem egyértelmű, és az állam önkényes döntéseire ad alapot. Külön gond, hogy a módosítások a folyamatban lévő ügyekre is vonatkoznak, ami sérti a jogbiztonságot.

Hol érint ez minket?

Az ügy az ÁJK HÖK Figyelőt is érinti. Az ELTE - elvileg - hivatkozhatna arra, hogy átfogóan kértünk adatokat a HÖK-től, ezért a kérést nem teljesíti. A HÖK-től a jutalomkeretből történő kifizetéseket három évre visszamenőleg kértük ki, ugyanígy három évre kértük ki a HÖK-ösöknek juttatott kifizetéseket (a két kategória nagyrészt egyezik, de két oldalról is megkérdeztük ugyanazt).

A törvénymódosítás (a 4. §-t kell nézni) szerint "a közérdekű adat megismerése iránti igény teljesítése nem eredményezhet a külön törvényben szabályozott ellenőrző szervek ellenőrzési jogosítványaival azonos mélységű és terjedelmű adatbetekintést és adatkezelést."

Ez azt jelenti tehát, hogy nem lehet majd átfogóan kérni az adatokat, pedig ez már sokszor derített fényt korrupciógyanús ügyekre:
Az atlatszo.hu-nak több olyan adatigénylése is volt, amikor egy időszakra vonatkozóan az összes szerződést kikérték és ebből derültek ki korrupciógyanús ügyek. Ilyen volt az MTVA-szerződések ügye (amiből Fidesz-közeli szervezetek profitáltak), a Nemzeti Együttműködési Alaptámogatottjainak listája (köztük Deutsch, Tarlós, Tőkés, Pozsgay), vagy a látvány-sportágaktámogatása (itt a felcsúti akadémia támogatása volt kiugróan magas).

Az indokolás szerint "az olyan visszaélésszerű, akár bizonylati szintű adatigénylés, melynek keretében az igénylő általánosságban kér mindenféle adatot, amelynek teljesítése az adatkezelő működését jelentős mértékben és hosszú időre akadályozná, nem teljesíthető. Ilyen esetben az adatkezelő az Infotv. 28. § (3) bekezdése alapján felhívhatja az igénylőt az igény pontosítására".

Az ELTE talán nem

Ha az ELTE nagyon akarja, hivatkozhatna erre a módosításra. Hiszen mi átfogóan és nem célzottan kértünk ki adatokat. Reméljük, hogy ezt nem teszi meg, mert azért igazán rosszul venné ki magát. Az igazi kérdés az ELTE szerint is az, hogy közfeladatot lát-e el a HÖK, vagy nem. Itt pedig olyanokról vitatkoznánk, mint például, hogy ellehetetlenítené-e a  HÖK, vagy az ELTE működését az, hogy ki kell keresniük az ETR-ből a kifizetéseket, vagy, hogy vajon az Állami Számvevőszék milyen terjedelemben kutakodhatna a HÖK-nél. Mivel a módosítást folyamatban levő ügyekben is alkalmazni kell, az ELTE hivatkozhatna erre. De hivatkoznia kell rá, hivatalból a bíróság nem veszi figyelembe.

Nem tenne jót az ELTE hírnevének az sem, ha az összes jelentős érintett civil szervezet tiltakozásával (TASZ, atlatszo.hu, Transparency International, K-monitor, az aláírásokat kell nézni) övezett módosításra hivatkozna.

Az igazi első tárgyalás

Azok után, hogy a nulladik tárgyaláson a bíróság megállapította hatáskörének hiányát, a Fővárosi Törvényszék kitűzte az ELTE elleni információszabadság per igazi első tárgyalását!

Július 11., csütörtök 13:00 óra II. emelet 2. tárgyaló.

A tárgyalás kedvező időpontban lesz: az előző napi buli után pont be lehet esni!

HÖK Figyelő és költségvetés a Jurátusban

Zaránd Péterrel, a Jurátus főszerkesztőjével hosszan leveleztünk, hogy az újság miért nem ír a HÖK gazdálkodása miatt indult perről. Nem történik minden nap ilyen, és az ügy mélyen érinti a HÖK-öt. A Jurátusnak be kellene számolnia róla, de néha túl közel volt már a lapzárta, máskor a HÖK lejáratásában nem kívánt részt venni a Jurátus.

De most! Megtört a jég és a szerdai Jurátus végre beszámol a perről. A cikk meglehetősen felületes, de mégis legalább szó van arról az ügyről, ami minden ÁJK-s hallgatót érint.

Az ÁJK HÖK elősegíti a HÖK-kifizetések nyilvánosságát

Az ELTE ÁJK HÖK mai küldöttgyűlésén szavaz a kommunikációs alelnök személyéről és téma lesz a HÖK megújítása is. Ennek keretében HÖK elfogadta, hogy a jutalomkeretből részesülők önkéntesen aláírhatnak egy nyilatkozatot, amelyben hozzájárulnak, hogy a kapott összeg nagyságát a HÖK-irodán bárki megismerheti. Aki nem írja alá, annak továbbra is titkosak lesznek az adatai. A HÖK elnök hangsúlyozta a döntés jelentőségét, ilyen Magyarországon még nem volt.

Második rész: HÖK-ös vizsgajelentkezés 16:52-kor – Három magyarázat

Sokan vannak, akik szerint nem tisztességes, hogy a legutóbbi vizsgajelentkezésnél legalább egy HÖK-ös mindenki másnál korábban jelentkezhetett az általa kiválasztott, kedvező időpontra. Az érintetten kívül megkérdeztük a Tanulmányi Hivatalt, az illetékes dékánhelyettest és a Neptunt készítő céget is, de a szereplők gyakran egymásnak, vagy önmaguknak is ellentmondó magyarázatokkal szolgáltak.

Lehetetlen határidők - a kari kiutazási támogatás

Sok probléma volt az idei kari kiutazási támogatás pályázattal. Az ELTE ÁJK HÖK által kiírt, Erasmust, vagy külföldi tanulmányutat, nyári egyetemen való részvételt támogató pályázatnál már a beadás mikéntje sem volt egyértelmű (a leadási email címet csak egy Facebook kommentből lehetett megtudni). A megkövetelt igazolásokat sem volt egyszerű 5 nap alatt megszerezni a munkáltatótól, vagy az önkormányzattól. Volt, aki a határidő rövidsége miatt csúszott le a pályázatról.

A pályázatot először február 18-án tették közzé az ÁJK HÖK pályázati oldalán. A hír ezt követően a népszerű, de így is csak 1200 tagot  számláló „ÁJK vizsgaidőszak nyomor” nevű Facebook csoportban jelent meg (az ÁJK-nak kb. 4000 aktív hallgatója van). Ezt a Facebook csoportot néhány hallgató indította el két éve (tehát nem hivatalos vagy HÖK-ös csoport), azóta a jogi kar népszerű információ-megosztó helyévé vált. Aki tagja a csoportnak, hozzá tud adni másokat, tehát nincs rendszer abban, hogy ki lesz tag és ki nem. Köremailt a hallgatóknak a HÖK csak másnap írt.

Az ELTE ellenkérelme

Az első tárgyaláson válaszolt a keresetünkre az ELTE, ezt most itt tesszük közzé. Az ELTE ellenkérelme mellett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is átadta a bíróságnak beavatkozás iránti kérelmét.

Az ELTE néhány érve egyértelműen hibás, például a gazdaságilag hasznosítható adatokra vonatkozó törvényi rendelkezéseket alkalmaznák az általunk kért, gazdaságilag nyilvánvalóan értéktelen adatokra. Az Egyetem saját magának ellentmondó törvényhelyre is hivatkozik. Az ELTE szerint a HÖK nem lát el közfeladatatot, de ha mégis ellátna, az adatokat akkor sem kellene kiadni. Nézzük részleteiben, hogy miben nem értünk egyet!


Vélemény: Levelezések az EHÖK-kel – vidám részletek

Már szinte nosztalgikusnak hathat visszatekinteni arra, hogyan kezdődött tavaly áprilisban a levelezésünk az EHÖK elnökével, Kalina Gergellyel. Viszont ezekben a – HÖK számára kritikus – napokban érdemes feleleveníteni, hogy az adatigénylésre adott hivatalos válaszokban milyen jó tulajdonságairól adott tanúbizonyságot a szervezet elnöke. (A teljes levelezés itt érhető el.)





A nulladik tárgyalás

Ma reggel sor került az ELTE elleni információszabadság per elsőnek hitt, de végül nulladik tárgyalására. 

Célunk továbbra is az, hogy az ELTE ÁJK Hallgatói Önkormányzatának pénzügyei átláthatóvá váljanak. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság támogató állásfoglalása után, decemberben a Társaság a Szabadságjogokért segítségével indítottunk pert az ELTE ellen.

A tárgyaláson a Pesti Központi Kerületi Bíróság a hatáskörének hiányát állapította meg. Arra hivatkozott, hogy az ELTE országos illetőségű közfeladatot ellátó szerv, így az ügyet a Fővárosi Törvényszéknek kell tárgyalnia. Annak érdekében, hogy minél hamarabb az ügy főkérdésére, a HÖK gazdálkodására térhessünk, a végzés elleni fellebbezés jogáról lemondtunk. Mivel a hatáskör hiányát megállapító végzés ellen az ELTE sem fellebbez, az ügy átkerül a Törvényszékhez, ami hamarosan kiírja az első tárgyalás időpontját. Itt számíthatunk a per érdemi részének megindulására.

Az ügy iránti érdeklődés körülbelül 30 főt vonzott a tárgyalásra, akik közül helyhiány miatt csak kevesen tudtak a körülbelül 15 perces tárgyaláson részt venni. A következő tárgyaláson nagy hangsúlyt fogunk fektetni arra, hogy megfelelő méretű termet szerezzünk.

A TASZ-tól dr. Fazekas Tamás ügyvéd jár el a perben. A NAIH képviseletében Péterfalvi Attila elnök úr személyesen jelent meg és jelezte a Hatóság beavatkozási szándékát, mivel fontosnak tartja a Hallgatói Önkormányzatok gazdálkodásának átláthatóvá tételét. Az ELTE-t a perben a Jaczkovics Ügyvédi Iroda képviseli. A tárgyaláson dr. Uhrin Eszter ügyvédjelölt jelent meg, az ELTE ellenkérelmét pedig dr. Hegedűs Eszter írta alá.

Érdekesség, hogy a bíró mellett gyakornokként Fodor Ádám tevékenykedik, aki éveken keresztül volt HÖK képviselő épp az ELTE ÁJK-n. (Fodor Ádám a tárgyaláson azt közölte velünk, hogy fogalmazó, ezért ezt közöltük itt. Később jelezte, hogy gyakornok.)

Az ELTE ellenkérelmét a tárgyaláson kaptuk kézhez, amint tudjuk, itt a blogon tesszük közzé ezt is.

Köszönjük azoknak, akik eljöttek a tárgyalásra és számítunk rájuk a továbbiakban is. A következő tárgyalás várhatóan érdemi kérdésekről fog szólni.

UPDATE: A Törvényszék kiírta az első tárgyalást, július 11-én, 13:00-kor a Markó u 27., II. emelet 2. tárgyalóban. Csatlakozz a Facebookon is az eseményhez!

A rektornál jelenti fel az egyetemfoglalókat támogató tanárokat a bölcsészkar HÖK-elnöke


Az eduline.hu írta meg, hogy a Garbai Ádám, az ELTE BTK HÖK elnöke levélben hívta fel Mezey Barna rektor figyelmét azokra az oktatókra, akik részt vesznek a BTK-n zajló egyetemfoglalásban. KISZ-ízű szöveget egy évvel ezelőtt is láthattunk az ELTE hallgatói képviselőitől.

Tisztelt Rektor Úr!
A Hallgatói Hálózat önkényes teremfoglalása miatt fordulok Önhöz. Az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzat feladata a bölcsész hallgatók érdekeinek képviselete és védelme. Ennek szellemében folyamatosan nyomon kísérjük a kari eseményeket, és mint az bizonyára Ön is tudja, állásfoglalást is kiadtunk a kialakult helyzetről: "Ez úton felszólítjuk a blokád és fórum résztvevőit, hogy legyenek tekintettel az ELTE BTK azon hallgatóira és oktatóira, akik nem kívánnak részt venni megmozdulásaikon, és ne korlátozzák részvételüket, eredményes munkájukat az előadásokon és szemináriumokon."
Mint a Hallgatói Önkormányzat felelős vezetője nem hagyhatom ugyanakkor szó nélkül a kialakult események azon fejezetét sem, hogy bennünket, tanulni vágyó ELTE BTK-s hallgatókat a tanuláshoz való jogainkban sértenek meg ELTE-s közalkalmazottak, akiknek mint az ELTE felelős vezetője Ön a munkáltatója. Sajnálatos módon azt tapasztaljuk ugyanis, hogy nemcsak bölcsész oktatók, hanem más karok tanárai is jelen vannak az illegális egyetemfoglaláson, megsértve és semmibe véve ezzel az egyetemi szabályzatokat és Dezső Tamás dékán úr mint a BTK felelős vezetője és a foglalás helyszínéül szolgáló terem felelős ingatlangazdája utasításait. Külön hangsúlyozandó, hogy a szóban forgó oktatók jelenlétükkel és hozzászólásikkal tovább bátorítják jogsértőket, ezáltal tovább rombolják az ELTE BTK törvényes rendjét, és tovább akadályoznak bennünket, ELTE BTK-s hallgatókat a tanulásban. Kérdezem ezért Rektor úrtól mint az ELTE felelős vezetőjétől, hogy milyen munkajogi következményei lesznek annak, hogy másik karok közalkalmazott oktatói önkényes viselkedésükkel akadályozzák a BTK-s hallgatókat a tanulmányaik zavartalan és az ELTE-hez méltó folytatásában?
Kérdezem Rektor Úrtól azt is, hogy milyen következményei lesznek annak, hogy az ELTE más karainak hallgatói folytatnak ugyanilyen rendbontást a BTK-n?
Kérdezem Rektor úrtól, hogy az Egyetem vezetése miért nem akadályozza meg a további jogsértést, miért nem szólal fel ellene, és miért nem ítéli azt el? Tájékoztatom Rektor Urat, hogy Dezső Tamás dékán úrral hasonló témában szóban egyeztettem a BTK-s oktatók és hallgatók vonatkozásában. Tájékoztatom Önt arról is, hogy levelemet másolatban megküldöm az ELTE valamennyi dékánjának és kari hallgatói önkormányzati vezetőjének, valamint a hallgatói ügyek rektori főbiztosának.
Tisztelettel,
Garbai Ádám
ELTE BTK HÖK
elnök
Budapest, 2013. 02. 16.

A PER


Alig pár nap múlva sor kerül az ELTE elleni információszabadság per tárgyalására.


 
Időpont: 2013. február 19. (kedd) 8:30

Helyszín: Pesti Központi Kerületi Bíróság (V. kerület Markó utca 25.) III. emelet 309.


Közfeladatot látnak-e el a HÖK választott tisztségviselői?
Jogunk van-e megismerni az egyes HÖK tisztségviselők javadalmazását és jutalmazását?
Mire és hogyan költ el a HÖK évente nagyjából 21 millió forintot?

A perben a TASZ képviseletet nyújt, a NAIH pedig beavatkozik az oldalunkon.

A tét: beleláthatnak-e a diákok választott vezetőik és az egyetem pénzügyi kapcsolataiba?

Kísérd figyelemmel a per alakulását! Látogass el a tárgyalásra, hogy első kézből értesülj az eseményekről!

Facebook esemény itt!



ELTE ÁJK a Figyelőben

A mai Figyelő részletesen foglalkozik a a Hallgatói Önkormányzatok gazdálkodásával és az ELTE ÁJK HÖK ellen indított perrel. Az újságban megtalálható az ügy hátterének összefoglalója, előzményei és a jelenlegi helyzet részletes ismertetése is.

A 19. oldaltól!